Csökkenhet a jelenlegi és a jövőbeli nyugdíjasok járadéka, jön a minimumnyugdíj, és megadóztathatják az időseket is a Századvég kiadásában nemrég megjelent tanulmány szerint, amely bevallottan a kormányzat egyik sorvezetője az új nyugdíjrendszer tervezése során.
teljesen jó irány: akinek lesz nyugdíja, azon legyen adó, aki meg 40 évig feketézik, annak járjon a minimálnyugdíj. TAPS!
Aha, aki negyven évig adózott, lassan akár ötven százalékkal, az csak adja a nyugdíjából is, már úgyis megszokta a gondolatot, hogy az égvilágon semmi öröme nem lesz öregkorára, nyugalma pláne, sőt, még boldog lehet, ha kap egyáltalán valamit.
Taps, az. Ezt érdemeljük, nyilván.